Lakossági felhívás

2018.09.11

Ismét egy hozzátartozó történetét szeretnénk megosztani, amit úgy gondolunk hasznos tudnia mindenkinek.

  • Temetési segély nem temetkezési szolgáltató függő, ha valaki ezt mondja Önöknek, annak érdeke származik belőle. Tehát ne higgyék el, ha azt mondják Önöknek csak akkor kapnak segélyt, ha bizonyos szolgáltató fogja végezni a temetést.
  • Minden okirat beszerzésével meg lehet bízni a temetkezési szolgáltatót, ha az ügyfél meghatalmazást ad erre.
  • Érdemes árajánlatot kérni legalább két szolgáltatótól, ha ez visszautasítására kerül érdemes gyanakodni.
  • Minden esetben kérjenek számlát az adott szolgálatás igénybevétele után, mert a későbbiekben csak azzal lehet bizonyítani az igazukat.
  • Ne engedjék, hogy a nehéz időben bármilyen egészségügyi intézményben dolgozó(k) "tereljék" Önöket, hogy bizonyos temetkezési cég a legolcsóbb és csak vele lehet temetést végeztetni, mert ilyen nincs és a jogszabály pedig kifejezetten tiltja és bűncselekmény.
  • Ha ezen sorok közül bármelyik felmerül kezdjenek azonnal gyanakodni.

Bármilyen kérdésük van bizalommal írjanak nekünk, vagy hívják munkatársainkat, készséggel állunk rendelkezésükre.

Természetesen ingyen adunk felvilágosítást minden felmerülő kérdésre akár személyesen, akár telefonon is.